Miért indítottam ezt a blogot?
Fájdalom és gyógyulás. Sebek és újjászületés. Évekig kerestem az értelmét annak, ami bennem zajlik, és közben lassan ráébredtem: a sebeim nemcsak börtönök, hanem hidak is lehetnek egy mélyebb önismeret felé. Ezért írok most, ezért született meg a Virovedz. A Virovedz egy út a sebek felismerésétől a gyógyulás felé. Ez az én belső utazásom, amit megosztok azokkal, akik keresik a saját útjukat.
Nem magyarázkodni szeretnék, és nem is tanítani. Csak elmondani azt, ami van, ami volt, és ami lehet. Megosztani a saját tapasztalataimat. Ha ez a történet másnak is ad valamit – reményt, megértést, egy kis kapaszkodót –, akkor már megérte.
„A kopár öntudaton túl
feleszmélő zsarnok rágta szívembe
új s halk remény kürtől valami bizonyost.
Talán e repedt falakon túl
ott lapul valami lágy és újjászülető,
lüktető és éltető erő,
mi karon fogva lassan átölelő melegséggel
csókot lehel szemfedőmre.”
Én magam is egy hosszú utazáson vagyok, egy olyan úton, amely sokszor kopárnak és kietlennek tűnt. Egy ideig azt hittem, hogy nincs tovább. De aztán jött egy pillanat – talán csak egyetlen repedés a falon –, ahol beszűrődött a fény.
Ki vagyok én?
Sportoló. Küzdő egy édesapa. Valaki, aki sokáig egyedül nézett szembe önmagával és a démonjaival. Egy férfi, aki az érzelmek elfojtásában nőtt fel, és aki most próbálja újraírni önmagát. Aki túlélt nem egy érzelmi vihart, aki átélt veszteségeket, aki tanult önmagából, és aki most megosztja ezt.
Ezt a blogot azoknak írom, akik keresik az utat. Akik sportolóként vagy hétköznapi harcosként küzdenek az elméjükben zajló viharral. Akik meg akarják érteni a saját gondolataikat és érzéseiket. Akik talán egy kicsit elvesztek, és mégis valahol, mélyen érzik, hogy van tovább.
Miért „Tűpárna”?
Mert a tűpárna őrzi mindazon szúrásokat, amelyek életemben értek, de nem omlok össze alattuk. Mert minden egyes seb egy történetet mesél. Mert minden tű egy fájdalom, de minden egyben egy lehetőség is. A válság, amely katalizál és lehetősget ad, hogy fejlődjek, hogy több lehessek. Az a férfi, az az ember, akinek meg van a kellő hatalma, önbizalma, magabiztossága, kiállása és méltósága, mert a helyes úton jár és azt cselekszi, amit kell. Értéket teremt és hasznot hajt…
„Mit nem vethetek papírra, az a fojtogató bűntudat. Sóvárgó lelkem kételyek közti szürke felhő. Leng, nem suhan. Az éhség nem szűnik vágyni megfoghatatlan szerelmet. Csak sóvárog halk gondolatokban, repedező elmém falain. Hol üresek, hol káosz feslik rajtuk káprázatos képzeletben. Kevély, síró fátyolos öblök haboznak szerte körülöttem. Vasakarat alatt roskad látszó könnyedségű, kemény testbe zárt túlvilági lényem. Ősök dúdolnak ősz levelet régről zöld hajtásaimba. Ki voltam, vagyok, leszek esztelen világban mezítelen. Csupasz lénye burjánzó, hamu szürke messzeségben.”
Miről fog szólni ez a blog?
- Az önismereti útról, amit bejártam.
- A sport és a mentális egészség kapcsolatáról.
- A személyiségzavarokkal való együttélésről, elfogadásról, fejlődésről.
- A férfiak sebezhetőségéről, a kimondatlan érzésekről.
- A transzgenerációs minták felismeréséről és megtöréséről.
- A gyógyulásról, lépésről lépésre.
„S újra virágzik a rét,
hol a füvek selyme reárivall
por rágta és tűz perzselte kietlen mezőkre.
Ez volnék én, s ím előttem a csodaszarvas,
mit üveges tekintetem borzolta
téveszmék árja lemosta,
és ébredő identitásom fényévre távol,
most újra közel lelkembe rágta.”
Ezen az úton vagyok most. Ha szeretnéd, csatlakozz hozzám. Olvass, gondolkodj, kérdezz. Mert a történetünk talán különböző, de a gyógyulás vágya közös. Te mit gondolsz erről az érzésről? Írd meg a gondolataidat kommentben vagy oszd meg, ha valaki másnak is segíthet.
Köszönöm, hogy itt vagy. Kezdjük el együtt.
Tűpárna – Sebek és gyógyulás 